Hét bolygó, ahol lakhatnánk is!

A Puerto RicoKörnyezeti katasztrófával néz szembe Puerto Rico. -i Arecibo obszervatóriumIsmeretlen eredetű jeleket fogtak a világűrből. kutatói szerint eddig hét bolygó tűnik lakhatónak galaxisNem értik, hogyan lehet ekkora egy fekete lyuk. unkban. A földszerű bolygóHét, a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel, néhányukon élet is lehet. k katalógusában a projekt egy évvel ezelőtti indulásakor mindössze két égitest szerepelt, mostanra azonban a lista további öt planétával egészült ki.

Hét bolygó, ahol lakhatnánk is!

Mint Abel Mendez, a Puerto Rico Egyetem Arecibo bolygókutató projektjének vezetője kiemelte, a kutatócsoport arra számított, hogy egy év alatt egy, legfeljebb két új bolygó kerülhet be a katalógusba. Jelenleg 900 exobolygó, azaz a NaprendszerNagyon fiatal csillagokat fedeztek fel. en kívüli planéta létét igazolták és további 2500 jelölt vár „igazolásra”. Lakható viszont alig-alig akad az égitestek között.

Abel Mendez csoportja egy-egy bolygó lakhatóságának eldöntésénél három szempontot vesz figyelembe: azt, hogy mennyire stabil a szülőcsillagAz eddig észlelt legkisebb csillagot fedezték fel. által a planétára sugárzott hőenergia mennyisége, valamint az égitest tömegét és méretét. A változócsillagok körül keringő gázóriásokon kevésbé valószínű az élet, mint a stabil napok melegében „sütkérező” kisebb kőzetbolygók esetében.

A projekt céljait ismertetve Abel Mendez rámutatott, hogy elsősorban tudományos programról van szó, amely azonban a szélesebb publikum számára is fontos.

„Egyre-másra születnek a közlemények, amelyek új, lakható bolygók felfedezésHatalmas húsevő dinoszaurusz lábnyomára bukkantak Afrikában. éről tudósítanak, és ez zavarba ejti a laikusokat. Úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet egy mindenki számára elérhető katalógus létrehozása” – magyarázta a szakember. Hozzátette: az online bolygóadatbázisban kutakodók száma havi átlagban tízezer és harmincezer között van.

Forrás: The Daily Telegraph / MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!