Hatalmas titkos kamrát találtak a gízai nagy piramisban

Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisÚjabb érdekesség derült ki a gízai nagy piramisról. ban. A 19. század óta ez az első eset, hogy az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt gízai nagy piramisban nagy belső szerkezeti egységet fedeztek fel – közölték a szakemberek, akik felfedezésükről a Nature című tudományos folyóCsikóhalak telepedtek meg a Temzében. iratban számoltak be.

Forrás: flickr/Sam valadi
Forrás: Wikimedia Commons/Diego Delso

A legalább 30 méter hosszú “üres tér” vagy “üreg” a piramisA csodálatos gízai piramisok. 47 méter hosszú nagy galériája felett helyezkedik el. A szakértők egyelőre nem ismerik a kamra rendeltetését, tartalmát és pontos méreteit. Nem tudni, valamilyen céllal alakították-e ki, vagy csak egy hézag a piramis szerkezetében.

Forrás: ScanPyramids

„Állhat egy vagy több szerkezetből is. Talán lehet egy újabb nagy galéria. Lehet egy terem, lehet egy sor más dolog” – mondta Mehdi Tayoubi, a kutatásban résztvevő francia HIP Intézet alapító elnöke. A kutatásokat a Kairóhoz közeli gízai piramisokban müontomográfiával végezték, amelynek segítségével rejtett földBizonyítékot találtak arra, hogy miként történhetett a “nagy oxigénfelhalmozódás eseménye”. alatti üregeket képesek feltárni. A Scan Pyramids projekt során infravörös termográfos, müonelemzéses és háromdimenziós módszert alkalmaznak, amelyek mindegyike kíméletes eljárás.

Forrás: ScanPyramids
Forrás: ScanPyramids

A technológia képes azonosítani nagy nyitott tereket, de nem tudja megállapítani, mi van odabent, így nem lehet tudni, hogy az üres tér tartalmaz-e tárgyakat. „Amiben biztosak vagyunk, az az, hogy ez a nagy üreg ott van, lenyűgöző és, amennyire tudom, egyetlen elmélet alapján sem volt várható a jelenléte” – mondta Tayoubi.

Forrás: ScanPyramids

Egyes kutatók, köztük Zahi Havvász volt egyiptomi régészeti miniszter és archeológus szerint ilyen üres terekről évek óta tudni lehet. „A nagy piramis tele van üregekkel. Óvatosan kell az eredményeinket a közönség elé tárni” – mondta, hozzátéve, szerinte problémát jelent, hogy a nemzetközi kutatócsoportnak nincsen egyiptológus tagja. Úgy véli, a kamra lehet egy üres tér, amelyet a piramis építői arra használtak, hogy az alatta lévő tereket kialakítsák.

Forrás: Wikimedia Commons/Nina Aldin Thune 

Az óbirodalmi HufuA csodálatos gízai piramisok. vagy Kheopsz fáraó (Kr.e. 2509-2483) piramisát a fáraó uralkodása idején építették. Ez a világ legnagyobb ismert ókori építménye (magassága 146,5 méter) a kínai nagyfal mellett. Kheopsz uralma a királyi hatalom csúcspontját jelenti az Óbirodalom korában, halotti kultuszát halála után kétezer évvel, a XXVI. dinasztia korában is fenntartották. A 4500 éve emelt piramis építéséről alkotott elméletek terén megoszlik a kutatók véleménye.

Nature, Scan Pyramids


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!