Hatalmas robbanás történt egy mexikói vegyi gyárban

Hatalmas robbanás történt, és tűz ütött ki a Pemex mexikói állami olajipari vállalat egyik vegyi gyárában Veracruz szövetségi államban; a cég tájékoztatása szerint legalább három dolgozó meghalt, és 136-an megsérültek, közülük 88 embert kórházban ápolnak. A robbanás helyi idő szerint szerda délután három órakor történt a Coatzacoalcos melletti vegyi üzemben, ahol a PVC-gyártáshoz szükséges vinil-kloridot állítják elő. A detonáció erejére utal az, hogy a helyszíntől tíz kilométerre is érezni lehetett a lökéshullámot.

robbanas

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanást. Helyszíni jelentések szerint a detonáció után tűz ütött ki, és hatalmas füstoszlop emelkedett a levegőbe. A lángokat estefelé sikerült megfékezni. A veracruzi egészségügyi hivatal közlése szerint két égési sérültnek súlyos az állapota.

A mentőszolgálat arra figyelmeztette a környéken lakókat, hogy a robbanás következtében nagy mennyiségű mérgező gáz került a levegőbe, ezért ne menjenek az üzem közelébe. Elővigyázatosságból mintegy kétezer embert menekítettek ki a környékről, a hatóságok lezárták az utakat, szünetel a tanítás a közelben lévő iskolákban.

robbanas-2

Az esti órákban a Pemex twitteres közleményében tudatta, hogy kordában tartják a helyzetet, a lakosság nincs veszélyben, a mérgező gázfelhő nagyon gyorsan eloszlik a levegőben, és ezzel együtt toxikus hatása is csökken. A monopolhelyzetben lévő Pemex gyáraiban az elmúlt években több baleset is történt. Februárban ketten haltak meg és nyolcan megsérültek a gyár egyik olajfúró platformján kitört tűzben a Mexikói-öbölben.

VIDEÓ:

MTI, BBC


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!