Hatalmas fáklyás élőképpel ünnepeltek Észak-Koreában

Észak-Koreában a Koreai Munkapárt megalapításának 70. évfordulóját ünnepelték. Kim Dzsong Un, az ország megkérdőjelezhetetlen vezetője az ünnepi díszszemlén beszédet is mondott. A Phenjan központjában lévő Kim Ir Szen téren, amelyet Kim Dzsong Un a nagyapjáról, a nemzet alapítójáról neveztek el, katonák ezrei hallgatták a vezér beszédét. “A párt forradalmi fegyveres ereje azt jelenti, hogy készek vagyunk megvívni bármilyen háborút az Egyesült Államok imperialistáival szemben” – hangoztatta Kim Dzsong Un beszédében, amely a Reuters jelentése szerint sokkal erőteljesebb volt korábbi nyilvános szerepléseinél, és amelyben elődei és az állampárt hőstetteit dicsőítette.

Kim Dzsong Un beszédét követően a díszszemlét a japán megszállók ellen vívott második világháborús harcok forradalmi egységeinek egyenruháját viselő, alakzatban menetelő egységek nyitották meg, majd több száz harckocsi és páncélozott harcjármű vonult fel, és a szemle csúcspontján – nagy hatótávolságú rakéták számos ütege mellett – egy interkontinentális ballisztikus rakétaüteget is bemutattak.

eszak-korea-2

A katonai parádé mellett hatalmas, fáklyás élőképpel is készültek a nagyszabású rendezvény alkalmából. Több tízezren alkottak élőképet Phenjan főterén, mely során a párt szimbólumait formázták meg.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!