Gyalog Kínán keresztül – Christoph Rehage 4600 kilométer tett meg egy év alatt

Christoph Rehage Kínában tanult a Pekingi Filmakadémián, amikor 2007-ben elhatározta el, hogy gyalog indul el hazájába, Németországba. 2007 november 9-én, a 26. születésnapján indult útnak és 2008 október 25-én döntött úgy, hogy abbahagyja a gyaloglást. Az eredeti terve ugyan nem vált valóra mivel Németországig nem gyalogolt el, de így is 1 évig volt úton és összesen 4646 kilométert tett meg. Pekingből indult és egészen Ürümcsi városáig jutott. Az út során csak akkor szállt repülőre, vagy hajóra amikor vissza kellett utaznia Pekingbe, mivel az országon való átkeléshez különféle hivatalos iratokat és engedélyeket kellett beszereznie.

Christoph Rehage

Amikor egy év után úgy döntött, hogy befejezi a gyaloglást, felült egy Németországba tartó járatra és hazautazott. Christoph Rehage a Góbi-sivatagot is átszelő útja során rengeteg fényképet készített, melyekből egy látványos time-lapse videót készített, melynek címe The Longest Way (A leghosszabb út). Az útját (és szakállának növekedését) megörökítő videó bejárta a világot, és az elmúlt években számos fesztiválon kisfilmes díjat nyert.

Christoph Rehage

Christoph Rehage arra a kérdésre, hogy miért vágott neki a megpróbáltató útnak, ezt válaszolta:
Szeretem az örömet és a kínt, amit a gyaloglás okoz. Ez a kaland számomra egy olyan év volt, amit érdemes volt átélni, és ennél többre nem is vágytam.” Angol nyelven írt blogján érdekes élménybeszámolókat lehet olvasni Kínáról, túraemlékeiről, vagy éppen útikönyvekről írja meg véleményét.

Forrás: thelongestway.com , vimeo.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!