Fotósorozat a koreai háborúról, a hidegháború első fegyveres konfliktusáról

A koreai háború 1950 és 1953 között a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK, Észak-KoreaPhenjan a múlt században - Észak-Korea fővárosa a 20.század elején. ) és a Koreai Köztársaság (KK, Dél-KoreaSun Cruise Hotel - hajó szálloda a szikla tetején. ), illetve szövetségeseik, egyrészt KínaA világ legnagyobb, állatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik fel Kínában. és a Szovjetunió, másrészt az USALátványos videó Amerika egynapi légi forgalomáról. között zajlott háború volt. A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa, valamint mind közül a legvéresebb is, kb. 3 millió áldozatot követelve. Jogilag máig tart a háború, mivel a felek csupán tűzszünetet kötöttek 1953-ban, amelyet 2013 márciusában Észak-Korea felmondott.

Koreai háború

A konfliktus előzménye az volt, hogy az 1945. nyári potsdami konferencián a szövetséges nagyhatalmak megállapodtak: a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai hadsereg fogadja a japánA Nyulak-szigete. csapatok kapitulációját. 1945 augusztusában a Vörös Hadsereg, szeptemberben pedig az USA csapatai bevonultak Koreába. Így két megszállási övezet jött létre. A 38. foktól északra a szovjetek a saját megszállási övezetükben egy szovjetbarát kommunista rezsimet juttattak hatalomra Kim Ir Szen vezetésével, míg az amerikai övezetben Li Szin Man (nyugaton Syngman Rhee) kezdett kiépíteni AmerikaLátványos videó Amerika egynapi légi forgalomáról. barát autokratikus rendszert. 1948-ban jött létre a két övezetben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság, de mindkettő magát tartotta Korea legitim képviselőjének. Az ENSZDrámai felvételt hozott nyilvánosságra az ENSZ egy észak-koreai katona szökéséről. a Koreai Köztársaságot ismerte el.

Koreai háború

Az amerikai csapatok nagy része 1949-re elhagyta Dél-Koreát, ekkor a Koreai Köztársaságot csak a saját hadserege védte, amely akkoriban gyenge és tapasztalatlan volt. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hadserege erősebb volt, s Kim Ir Szen számított a Szovjetunió és kínai támogatásra is. Kim Ir Szennek azonban nem sikerült rávennie Sztálint arra, hogy a Vörös Hadsereg is részt vegyen Korea egyesítésében; fegyveres segítség helyett a szovjetek haditechnikával, szakértőkkel és a csapatok kiképzésével működtek közre a küzdelemben.

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború

Koreai háború


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!