Ezek ma a legdivatosabb ételek (x)

Divat – erről a szóról elsőre talán mindenkinek a ruházat, a megjelenés, a külcsín jut eszébe. Ám a gasztronómia területén ugyanúgy, évről évre Simon Beck óriási hóba taposott rajzai. dít egy-egy irányzat, azaz gasztrotrend. Mindig vannak bizonyos felkapottabb ételek, alapanyagok és elkészítési módok, melyek előtérbe kerülnek. Ezekről az előrejelzéseket pedig az előző év végéhez közeledvén adja közre a nyugati világ gasztronómiai szakembereinek krémje, előzetes felmérések alapján, melyek egy millió étterem és vendégláGyönyörű drónfelvétel a befagyott Balatonról. hely tapasztalatait, meglátásait foglalják magukban. A csaknem egy évtized alatt ennek mára hagyománya lett, és kishazánkban is egyre többen veszik figyelembe ezt a sajátos műfajt. A tavalyi év végén az ACF (American Culinary Federation – AmerikaTöbb ezer metró szerelvény végállomása lesz az Atlanti-óceán. vezető kulináris szövetsége) népes tábora közül 1300 séf 200 különféle szempont rangsorolásával határozta meg, hogy mely gasztronómiai élvezetek lehetnek divatosak 2017-ben. Az érintett év étkezési divatja elsőként mindig a FOOD&WINE-ban jelenik meg. Ebből adunk most ízelítőt az idei évre vonatkozóan.

A 2017-es kulináris tendencia alapjai

A korábbi években, a gasztronómiában is a fenntarthatóság eszméje hódított, ami mostanra sem tűnt el, ám úgy tűnik, kissé hátrébb szorult. Ami az elmúlt évek tekintetében folytatódik, az a „vissza az egyszerűséghez” alapelv. Idén nagyobb teret nyert a praktikusság, az életszerűség és bizonyos kultúrák, etnikumok étkezési szokásai. Így a hangsúly a házias jellegre, az egyszerűségre, az autentikusságra, valamint a helyileg termelt élelmiszerekre, alapanyagokra került. 2017-ben tehát a kulcsszavak: friss, természetes és egyszerű receptek.

A fentiek tükrében az idei év ételirányzatai a következőket igyekeznek divatba hozni: házi készítésű hús- és hentesáruk, ősi gyümölcsfajták és zöldségek felhasználása, házi készítésű fagylaltok, fűszerek és savanyúságok, kézműves sajtok, teljes kiőrlésű hozzávalók, ősi gabonafélék és fehérje gazdag gabonNagy-Britannia katonákat küldött Afrikába az erdei elefántok védelmére. ák, Street-food inspirálta, egyszerű, könnyen kezelhető ételek (pl. kebab, tempura, különféle gombócok), etnikai konyhák ihlette menü-elemek (mint pl. kókusztejes palacsinta), alapanyagok (algaAlga invázió a Sárga-tengeren. ) és fűszerezés (curry).

Összeállítás tekintetében pedig a következő alapelvek határozzák meg idén az ételeket: minél lokálisabb beszerzési források (akár az étterem kertjéből is), természetes alapanyagok (ún. „tiszta” menük), környezeti fenntarthatóság, helyben termesztett termékek, helyi eredetű alapanyagok, húsok, az élelmiszer-veszteség csökkentése (pl. zöldségszár felhasználása), tápértékek megtartása, minél egyszerűbb elkészítési formák, valamint az otthoni főzés egyszerűbbé tételéhez előre kimért és előkészített alapanyagok („Meal kits”).

Egy kis toldalék

Van néhány érdekes, kiegészítő elképzelés is „comfort food”-ok tekintetében, ahol a jelszó szintén az egyszerűség, könnyen elkészíthetőség, tápanyag gazdagság, organikusság. Ilyenek például a levesek körében újdonságként megjelenő, változatosan összeállítható, szezonális gyümölcsökből és zöldségekből elkészített, tápanyagban gazdag, tálba mért Smoothie-k, valamivel sűrűbb állagban és magvakkal, gabonapelyhekkel megtoldva, vagy a mindent meghatározott, egységes nagyságú tálkákba mérés („Bowl food”), ill. a változatosan, gazdagon elkészített zöldségek, mint fő fogás. Egyre inkább terjed az alapanyagok beszerzése és az otthon-főzés okostelefonos app-ok segítségével. Emellett az éttermek is igyekeznek felzárkózni azon egyre divatosabb igényekhez, hogy a tendencia szerint elkészített ételeikből házhozszállítást is vállaljanak.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!