Erős napviharba kerül a Föld, ami még a hétvége előtt ideérhet

A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma (Solar Dynamic Observatory) észlelte a napkitörést (flert), a műhold adatai szerint azonban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy központi csillagunkból kilökődő töltött részecskék túlnyomó része a Földtől északra süvítenek el és nem okoz bolygónkon komolyabb zavarokat – tájékoztatott az MTI.

napvihar

A részecskék közepes, óránként 4,02 millió kilométeres sebességgel száguldanak, ez azt jelenti, hogy legkorábban pénteken érik el a Földet.

cme_anim

Tom Berger, az űridőjárás-előrejelzési központ igazgatója hangsúlyozta, hogy több éve nem figyeltek meg ilyen intenzitású napvihart, ám mivel a töltött részecskék túlnyomó hányada elkerüli a Földet, legfeljebb kisebb zavarokat okozhat a műholdak működésében és a rádióforgalomban. Előfordulhatnak kisebb ingadozások a villamosenergia-hálózatban, mivel a napvihar kihat a Föld mágneses terére is. Amikor eléri a bolygónk mágneses pajzsát, geomágneses viharokra és sarki fényre is számítanak a szakemberek. Ha a sarki fény alacsonyabb földrajzi szélességekre is lehúzódik, akkor az sem kizárható, hogy Magyarország területéről is láthatjuk.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!