Eltávolítják a mesterséges zátonynak szánt mérgező autógumikat a francia vizekből

Eltávolítják a mesterséges zátonynak szánt autógumikat a dél-franciaországi partTöbb száz méter hosszú hálóval szőtték be a pókok egy görög város partját. menti vizekből, mert kiderült, hogy mérgező anyagokkal szennyezik a környezetet. A több mint egymillió euróba kerülő műveletet a Michelin gumiabroncsgyártó vállalat, valamint a francia állam fedezi – írja a BBC.

Forrás: Wikimedia Commons/Olivier Cleynen

A kiemelést végző búváregységek munkáját egy hajó is segíti. Az egyik helyi halEldobált üvegpalackok menthetik meg a kihalástól a foltos kézhalat. ászegyesület vezetője, Denis Genovese szerint néhány hal ugyan úszkálgatott a gumik körül, de “egyetlen faj sem vetette meg a lábát a területen”.

Az 1980-as években 25 ezer gumiabroncsot süllyesztettek el a tengerbe a Francia Riviérán fekvő Cannes és Antibes között, nagyjából 500 méterre a parttól. A mesterséges zátony annak idején több szempontból is jó ötletnek tűnt, mert úgy gondolták, hogy egyrészt segít megszabadulni a használt gumiabroncsoktól, másrészt élőhelyet teremt a tengeri élővilágA világ első félig víz alatti múzeuma nyílt meg a Maldív-szigeteken. számára, serkentve a tengeri organizmusok megtelepedését a gumikon.

Forrás: Steve Spring/Marine Photobank

A kutatók már 2005-ben megállapították, hogy a használt autógumikból mérgező anyagok, egyebek között – az emberre is veszélyesRendkívül erős mérgű tengerikígyó bukkant fel egy kaliforniai strandon. – nehézfémek szivárognak a környezetbe. A hatóságok 2015-ben közölték, hogy a gumik kihelyezésekor “teljesen veszélytelennek” hitték őket, és nem gondolták, hogy kockázatot jelenthetnek a környezetre.

A térségben kialakított mesterséges zátonyok kiemelése már 2015-ben megkezdődött, akkor 25 ezer gumit távolítottak el. A következő hetekben 10 ezret fognak és jövőre is folytatódnak a munkálatok.

What seemed a like an irrational idea turned out to be just that

WATCH: France removes polluted tyres from failed artificial reef project

Read more: bit.ly/2zrxZKJ

Közzétette: Euronews English – 2018. szeptember 24., hétfő

 

A gumiabroncsokból kialakított mesterséges zátony ötlete annak idején a világ több más pontján is hódított. A floridai Fort Lauderdale partjainál azóta azonban több tízezer gumit távolítottak el a tengerfenékről. A Gibraltár körüli vizekben az áramlatok széthordták a gumikat az 1970-es években, ezért később hajóVízre tették a világ legnagyobb óceánjáróját. kkal, autókkal és betontömbökkel helyettesítették őket.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!