Elkezdődött a dél-kínai kutyahúsfesztivál, ami ismét felkorbácsolta az indulatokat

Idén is felcsaptak az indulatok Kínában a jülini kutyahúsfesztivál miatt, amely kedden vette kezdetét, és amelyen várhatóan tízezer állatot vágnak le a hagyományápoló kutyahúsfogyasztók örömére. A dél-kínai településen az országos és a nemzetközi tiltakozások, tüntetések és petíciók ellenére megtartották a rendezvényt és éttermek, sátrak tucatjaiban kínálják a kutyahúst.

kutyafesztival

Jülinbe a rajongók mellett az idén is számos állatvédő érkezett, akik felvásárolnak az eladásra kínált – eredetileg az asztalokra szánt – állatokból annyit, ahányat csak tudnak, illetve amennyit el tudnak helyezni gazdáknál.

A jogvédők kutyamentő akciói természetesen árfelhajtó hatásúak, ezért sem látják őket szívesen. A helyszíni beszámolók szerint sokukat idén is körbeállták, és hangosan, fenyegetően bírálták amiatt, hogy elrontják a fesztivál hangulatát. A Global Times című angol nyelvű napilap arról számolt be, hogy az aktivistákat még a rendőrökRendőrök szabadították ki a forró autóban hagyott, szenvedő kutyát. sem hagyták nyugton, arra hivatkozva, hogy a felvásárlások propagandacélokat szolgálnak.

3

A demonstrálók arra is felhívják a figyelmet, hogy a szezonális kereslet miatt sok kisállatot elloptak, házaknál, utcákon illegálisan befogtak és továbbadtak. Sérelmezik, hogy az állatokat siralmas körülmények között tartják fogva. A jülini lakosságot azonban az aktivistáknak sem a transzparensekkel, sem a személyes agitációval nem sikerült meggyőzniük arról, hogy – mint hirdetik – “a kutyaÁllatvédők mentették meg a csontsovány, magára hagyott kutyát. az ember barátja, a barátunkat pedig nem esszük meg”.

A jüliniek továbbra is hisznek abban, hogy a kutyahúsSokkoló! - A kutyaárusok állatvédők előtt kínozzák az ebeket, hogy megvegyék őket [18+]. hűsíti a szervezetet, elősegíti az anyagcserét. Hangoztatják, hogy szabad akaratuk nem korlátozható: azt esznek, amit akarnak. Sokan a közösségi médiában is visszatámadtak: kettős mércével vádolták meg kritikusaikat, mondván, a csirkeKonyhakész tollatlan csirkék, a szakácsok kevence. , sertés és marha fogyasztása is állatok leölésével jár.

A helyi kormányzat évek óta mossa kezeit, és azt állítja, hogy semmi köze a rendezvényhez, az lakossági kezdeményezés, amelyhez nem szükséges hatósági engedély. A tisztségviselőket mindenesetre eltiltották a fesztiválon való részvételtől, a helyszínt rendőrökkel biztosíttatják, és állíIsmeretlen eredetű mérgező anyag kerülhetett a Városligeti tó vizébe. lag közegészségügyi ellenőrzéseket is végeznek.

kutyahus-festival2

Az állatvédők újra és újra kezdeményezik, hogy végre szülessen Kínában állatvédelmi törvény, a hatóságok lépjenek fel hatékonyan a kutyákra szakosodott tolvajok ellen, és szerezzenek érvényt az állatok szállításának körülményeit előíró jogszabálynak. A fesztivál ellen hírességeket is csatasorba állított a Compassion Project: olyanok tiltakoznak egy videóban a mészárlás ellen, mint Matt Damon, Joaquin PhoenixSokatmondó fotók az Amerikában tomboló hőségről. , Alicia Silverstone, MaggieMeghalt a világ legöregebb kutyája. Q, Rooney Mara és Sia.

(A videóban a fesztiválról is mutatnak képeket)

Erről a borzalmas hagyományról már több cikk is készült, amit legörgetve, a cikkajánlóban lehet elérni (18+).


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!