Elhunyt Antti Lovag, a buborékházak világhírű tervezője

Kilencvennégy éves korában, szeptember 27-én elhunyt Franciaországban Antti Lovag, a híres buborékházak budapesti születésű tervezője, akinek bár anyja finn, apja pedig orosz volt, mégis magyarnak tartotta magát. A világhírű tervező halálhírét a család közölte. Tájékoztatásuk szerint tourette-sur-loup-i otthonában hunyt el.

Antti Lovag

Antti Lovag 1920-ban született Budapesten. Hajóépítő mérnöknek tanult Stockholmban, majd 1947-ben Párizsba ment, ahol az École nationale supérieure des beaux-arts hallgatója lett. A francia fővárosban mások mellett a híres építész, Jean Prouvé volt a tanára. Az 1960-as évek elejétől Lovag építész helyett habitológusnak nevezte magát, és társai – mások mellett Pascal Haüsermann, Jean-Louis Chanéac és Jacques Couelle – oldalán a természet által ihletett formákkal kezdett kísérletezni. Céljuk olyan életterek megteremtése volt, amelyek természetesek és harmóniában vannak az emberi testtel. Terveikben még a bútoroknak is az épületek ívét kellett követniük.

Antti Lovag

Antti Lovag

Antti Lovag

1968-ban látott hozzá első buborékháza, a Maison Gaudet megvalósításához Tourette-sur-Loup településen. Az épületet – amely 30 évig készült – 1998-ban műemlékké nyilvánították. 1975 és 1991 között építette Pierre Bernard mágnásnak a Palais Bulles-t. A Théoule-sur-Merben lévő világhírű buborékházat 1992-ben Pierre Cardin divatcézár vásárolta meg. Antti Lovag az Azúrparton több épületet is tervezett.

Antti Lovag

Antti Lovag

A buborékház-tervezőket tömörítő Homme et habitat nevű szervezet elnöke, Christian Roux szerint Antti Lovag meghatározó alakja volt az építészet fejlődésének. Mint mondta, a tervező forradalmasította az építészetet, az ő elképzeléseit idézi például a manapság egyre inkább terjedő 3D-s nyomtatás.

Antti Lovag

Antti Lovag

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!