Egy szemfényvesztő kompozíciós trükk

Borsodi Béla 1966-ban született Bécsben, majd képzőművészeti tanulmányai végeztével fotósnak állt. 1992-ben New York-ba költözött, azóta is ott él és dolgozik, 1999 óta mint profi műtermi fotós. A szóban forgó fotót még 2011-ben készítette a VLP produkció Terrain c. albuma számára.

1

A művész szemfényvesztő képe úgy néz ki, mintha 4 különböző képet illesztettek volna egymás mellé, azonban Borsodi Béla a nehezebb, de sokkal inkább izgalmasabb, kihívást jelentőbb utat választotta: a kompozíciót aprólékosan úgy rakta össze, hogy a fényképezőgépet és a szemünket is becsapva, a megfelelő perspektívából nézve tökéletes optikai illúzió szülessen.

2

A kompozíció egy másik kameraállásból

A kompozíciót aprólékos, kitartó munkával, mindig a kamera keresőjébe bele-bele nézve próbálgatós módszerrel pakolta össze a különböző színű tárgyakat, úgy hogy az élek precízen kiadják a 2×2 osztást és lehetőleg a négy képrészlet színvilágában is elkülönüljön egymástól, még inkább megvezetve agyunkat és szemünket. Az ötlet és a végeredmény is igazán pazar lett.

Egy rövid time-lapse videón megnézhetjük a próbálgatás folyamatát is:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!