Egy kínai falu lakói trágyából készült “csodaitallal” védekeznek a rák ellen

Egy kínai falu lakói biztosak benne, hogy a tehén- és bárányürülékből főzött italuk megakadályozza a daganatos betegségek kialakulását. A szárított, majd porrá őrölt bárány, illetve marhaürülék, valamint meleg víz felhasználásával készült italból napi  kétszer, reggel és este fogyasztanak, hogy elérjék a kívánt hatást.

Trágyából készült csodaital

A kínai Hunan tartományban található Xiangtan lakói az állításokat igazolni is tudják, méghozzá egy helybeli asszony történetén keresztül akinél tavaly tüdőrákot diagnosztizálták az orvosok, majd közölték vele azt is, az állapota annyira előrehaladott, hogy mindössze néhány hónapja maradt hátra. Az asszony a diagnózist követően mindent elmondott fiának, aki abban az időben a falutól több száz kilométerre, a Kína déli részén található Hainan tartományban dolgozott. A férfi saját bevallása szerint itt hallott először a „csodaszerről”, ami gyógyulást ígért a daganatos betegségben szenvedőknek, és amit állati ürülék felhasználásával készítenek.

A beszámoló szerint a szóban forgó asszony az italnak köszönhetően 8 hónappal a diagnózist követően is él, sőt, az állapota állítólag folyamatosan javul is, ennek ellenére óva intenénk bárkit is a “csodaszer” kipróbálásától.

Trágyából készült csodaital

Trágyából készült csodaital

Trágyából készült csodaital

Trágyából készült csodaital

Trágyából készült csodaital

Trágyából készült csodaital


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!