Drónfelvétel készült a földrengésben szinte teljesen elpusztult olasz faluról

Több faluban és településben is súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés, amely következtében a legutóbbi jelentések szerint 247-en életüket vesztették. A túlélők utáni keresés további folytatódik. A földrengés az olasz fővárostól több mint 150 kilométerre levő térséget érintette, Lazio tartomány észak-keleti határán, az Appenninekben.

Az amerikai földtani intézet mérése szerint a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó földrengés 6,2-es erősségű volt. Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette. Ezt követően is még számos utórezgést észleltek, a legerősebb 4,8-as erősségű volt. A rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt, de megérezték az Adria-parti Riminitől egészen Nápolyig. A földrengésben szinte teljesen elpusztult Pescara del Tronto településéről drónfelvétel készült, ezen jól látható, hogy mekkora pusztítás végzett a földmozgás.

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Az Appenninek csúcsain történt földmozgás epicentruma 5-7 kilométeres mélységben volt, ezért okozott ennyi felszíni kárt a rezgés. Ugyanakkor köztudott, hogy Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

A túlélők utáni kutatás további folytatódik:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!