Az ókori vulkánkitörés elől menekülő kisfiú csontvázát találták meg Pompejiben

Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázEgy 15 ezer évvel ezelőtt élt mamut csontvázát árverezik el Franciaországban. át ásták ki a dél-olaszországi Pompejiben, amelyet a Vezúv 79-es kitörése semmisített meg a városA magántőke bevonásával mentenék meg Pompejit. számos lakosával együtt. A gyermekcsontvázat PompejiMegdöbbentő felfedezést tettek a régészek Pompejiben. központi fürdőinek nemrég újraindult ásatásai során találták meg 10 centiméteres réteg alatt.

Forrás: Wikimedia Commons/ElfQrin

A feltételezések szerint a gyermek a vulkánkitörésKét másik vulkán is aktívvá vált Guatemalában. okozta vészhelyzetben a fürdő egyik bejárati helyiségében keresett menedéket. A Pompeji Régészeti Park kutatói szerint a kisfiú egy zárt helyiségben tartózkodott, ahova a városra lövedékként záporozó lávakövek nem tudtak betörni, nem omlott rá a szoba teteje sem. A gyerek halála a kitörés második fázisában következett be, amikor az ablakon keresztül tüzes levegő áramlott be. Egyedül volt, összehúzta magát – így érte őt végzet. A vulkánKét másik vulkán is aktívvá vált Guatemalában. feletti gázokból, hamuból és úgynevezett piroklasztokból, vagyis tüzes vulkáni kőzetdarabokból álló kitörési oszlop alakult, amely a városra zúdult. Ennek hőmérséklete jóval meghaladta a 200 Celsius fokot is.

Forrás: Parco Archeologico di Pompei
Forrás: Parco Archeologico di Pompei

Az épségben maradt csontváz megtalálását “jelentős” felfedezésnek nevezte Massimo Osanna, a pompeji régészeti felügyelőség vezetője. Hangsúlyozta, hogy az ásatási terület még számtalan fontos leletet tartogat a régészek számára, csak meg kell tudni találni őket. A pompeji fürdőknek ezt a részét már az 1877-78-as ásatásokon is átvizsgálták. Nem kizárt, hogy a gyerekcsontvázat is megtalálták, de nem tudták kiemelni. A mai tudományos és régészeti eszközökkel ez sikerült.

Forrás: Parco Archeologico di Pompei

Az ókori Pompeji (Pompeii) lakosságának száma a becslések szerint 6 és 20 ezer között mozgott. A vulkánkitörés napjaiban többségük elmenekült. Az ókori város ásatásain eddig több mint ezer tetemet találtak.

Forrás: Wikimedia Commons/Mentnafunangann
Forrás: Wikimedia Commons/Berthold Werner


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!