Az egyik legjelentősebb hazai késő bronzkori régészeti lelőhely került elő

Valószínűleg az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb hazai késő bronzkori régészeti lelőhelye került elő a 21-es számú főút szélesítése miatt elvégzett ásatásokon, a Nógrád megyei Jobbágyi község határában – mondta el az ELTEA kutyák alvás alatti agytevékenységét vizsgálták magyar kutatók. BTK Régészettudományi Intézetének régésze az MTI-nek. Váczi Gábor hozzátette: a 3400-3500 éves bronzkori temetőEgy éve őrzi elhunyt gazdája sírját a hűséges macska. ben több mint száz sírt tártak fel. A temetésekre a vegyes rítus volt a jellemző.

Bronzkori temetőt tártak fel a 21-es számú főút mellettMTI fotó: Komka Péter

“Előkerültek gyerekekMint két tojás - gyerekek, akik hihetetlenül hasonlítanak a szüleikre. és tizenévesek csontvázai, őket nem hamvasztották el. A felnőtteket viszont igen, valószínűleg egyetlen máglyán, amelynek a helye nem került elő az építési területen. A hamvakat ezután kétféleképpen temették el, vagy csak beleszórták a sírgödörbe, vagy valamilyen edényben helyezték el azokat. Nem erre a célra készített díszkerámiát használtak, hanem olyan korsókat, fazekakat, amelyek mindennapi használatban voltak. Erre a különféle kopásokból, apró sérülésekből is következtetni lehet. Mind a három temetési rítus esetében háztartási edényeket helyeztek el a halottak, illetve a hamvak mellett. Eddig úgy tudtuk, ezekbe ételt és italt tettek. Ezen a lelőhelyen viszont, a 3400 éve nem bolygatott sírokban azt láthattuk, hogy szinte minden esetben lefelé fordítva helyezték el az edényeket!” – mondta Váczi Gábor.

Az ELTE tudományos munkatársa kifejtette: ezt abban a hitben tehették, hogy az elhunyt a túlvilágon is használja majd a háztartási edényeit, akárcsak a bronzékszereit. Utóbbiak is előkerültek a lelőhelyen, egy részük megolvadt a hamvasztás során, míg másokat, egy-két tűt, gyűrűt és tőrt közvetlenül a sírba tettek. Mivel a bronzékszerek divatja gyorsan változott, a feltárt leletek alapján száz éves pontossággal lehet következtetni az adott lelőhely korára.

Bronzkori temetőt tártak fel a 21-es számú főút mellettMTI fotó: Komka Péter

Váczi Gábor elmondta, hogy ma már a hamvakban fellelhető csontmaradványokból is számos, az elhunyt nemére, életkorára, fizikai állapotára vonatkozó, viszonylag pontos következtetés levonható. A pollen- és a botanikai vizsgálatok még arra is választ adhatnak, hogy az év melyik szakában temették el az elhunytat.

A régész elmondta: a sírokÉpen maradt hun sírokat találtak Kínában. közül néhányat feldúltak, valószínűleg a halottal eltemetett fegyvereket, bronz ékszereket keresték a sírrablók. Ők vagy ott voltak a temetésen, vagy pedig úgy jelölték egykor a sírt, hogy fel lehetett ismerni az előkelő temetkezéseket. Elképzelhető az is, hogy az 500-600 sírosra becsült temetőt több tanyaA tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztmától és az allergiától. vagy kisebb falvak lakói közösen használták. Váczi Gábor végül elmondta: a 21-es számú főút nyomvonala éppen a temető központi része felett megy át, így csak a két oldalán lévő sírok feltárásÁrpád-kori temetőt tárnak fel a régészek Gyöngyösön. ára nyílt lehetőség.

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!