Átrepült a NASA űrszondája az eddigi legtávolabbi vizsgált égitest felett

A New Horizonstól kapott jelek megerősítik, hogy a NASA űrszondája átrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban – jelentette az amerikai űrkutatási hivatal.

A NASA tudósai szerint a New Horizons “egészséges” állapotban van órákkal az után, hogy 4729 napig tartó útja után átrepült a Kuiper-övben található jeges objektum fölött, amely 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A jeleket a NASA űrkommunikációs hálózatának Madridban lévő antennái fogták. Az első rádióüzenetek az űrszonda állapotáról is küldtek adatokat.

Forrás: NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute

Alan Stern, a tudományos misszió igazgatója elmondta, hogy az űrszonda minden műszere pontosan működik, és megérkeztek az első felvételek is az Ultima Thuléről, amelyeket még az átrepülés előtt készített az űrszonda. Ezekből az derül ki, hogy az aszteroida egy “mogyoró formához hasonló”, nyújtott alakú, felső része keskenyebb, mint az alsó. Némi esély ugyanakkor még mindig van rá, hogy valójában két különálló objektumból áll, csak a később érkező adatok fogják teljes bizonyossággal megerősíteni, hogy egy vagy két keringő égitestről van szó.  Stern hozzátette, hogy az adatok a fény sebességével érkeznek a Földre.

Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI/James Tuttle Keane

A New Horizons 3540 kilométerre közelítette meg a középkori irodalomban szereplő “távoli szigetről” elnevezett aszteroidát. Számítások szerint az űrszonda sebessége az Ultima Thuléhoz viszonyítva másodpercenként mintegy 11 kilométer volt.

A tudósok nem ismerik az égitest pontos méretét, becsléseik szerint százszor kisebb, mint a Plútó törpebolygó, amelynek az átmérője mintegy 2400 kilométer. Az aszteroida körül fagypont alatti a hőmérséklet, így azt feltételezik, hogy megőrizte eredeti állapotát.

Alan Stern korábban kifejtette, hogy a Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok.

A 2006-ban indított New Horizons elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról 2015-ben, amelyek közül több korábban soha nem látott, szív alakú képződményt ábrázolt. Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum. A misszió vezetője még az aszteroida megközelítése előtt reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a New Horizons utolsó küldetése, újabb objektumokat is felfedezhet a Kuiper-övben és 2020-ra még távolabbra jut el.

Frissítés: A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi objektumáról. A NASA kutatói szerint az átrepülés idején készült részletes felvétel megerősítette azt, hogy a kicsiny égitest valaha két objektum volt, amely egyesült.  Jeff Moore, a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa elmondta, hogy a két égitest valaha nagyon alacsony, óránkénti 2-3 kilométeres sebességgel ütközött egymásba.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!