Alkoholgőzbár nyílik Ausztráliában

A szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt egy újfajta kocsma vendégei az ausztráliai Brisbane-ben. A déli féltee első úgynevezett felhőbárja ideiglenesen, mindössze három hétig tart nyitva szombattól a Brisbane-i Fesztivál új attrakciójaként. A világ első alkoholgőzbárja egyébként már július óta folyamatosan működik Londonban. Az Alcoholic Architecture nevű hely vendégei pára formájában szívnak magukba egy gin és tonik alapú koktélt, egy 40 perces tartózkodás két pohár ital elfogyasztásával ér fel – írja honlapján a Daily Mail.

Alkoholgőzbár

Alkoholgőzbár

Az új hóbort előnyei között emlegetik a másnaposság elmaradását, a 40 százalékkal kisebb kalóriafogyasztást és azt, hogy az alkohol bevitelének ez a módja állítólag kíméli a májat. Emellett a belélegzés általi alkoholfogyasztás jobban kihozza a szeszes italok alkotóelemeinek, például a borókabogyónak a zamatát.

A “párakocsma” ötletét azonban egészségügyi szakemberek ellenzik, mert még nem ismert, hogy a belélegzéses alkoholfogyasztás hosszabb távon milyen hatást gyakorol a szervezetre. “Nem jó ötlet, mert egy mérgező, rákkeltő vegyi anyagot lélegzünk be és szívunk fel gyorsan” – mondta Jake Najman, a Queenslandi Egyetem drogkutató intézetének igazgatója. A Brisbane-i Fesztivál részeként rendezett Fear & Delight show igazgatója, Scott Maidment szerint azonban a módszer “rendkívül biztonságos”, vegyészek és biotechnikusok évekig dolgoztak rajta, és Londonban már bevált.

Alkoholgőzbár

Alkoholgőzbár

A londoni alkoholgőzbár, amely a Bompass & Parr brit dizájneriroda elmeszüleménye, júliusban nyílt meg a brit főváros legnagyobb és legrégibb piacán, a Borough Marketen. A vendégek vízálló köpennyel védekeznek a levegő magas nedvességtartalma ellen, ugyanakkor arcukat fedetlenül kell hagyniuk, ha teljes mértékben élvezni akarják az alkoholfogyasztás vadonatúj módját.

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!