A víz termékenységvarázsló erején alapszik a locsolkodás hagyománya

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejére vezethető vissza a locsolkodás mint hagyomány kialakulása – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. Mindazonáltal a húsvéti ünnepkörben nem csak húsvéthétfőn locsolkodtak, nagypénteken például az állatokat vitték füröszteni, hogy egészségesek legyenek. Virágvasárnap pedig mindenki megmosdott a “szótlan” vízben, amelybe piros tojást is tettek, hogy szépek és egészségesek legyenek – ismertette a néprajzkutató.

A rákospalotai Szilas Néptánc Együttes férfi tagjai meglocsolják a csoport női táncosait
(MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Húsvéthétfőn a felnőtt legények közösen mentek a lányokat locsolni, akiknek udvaroltak, a gyerekek pedig keresztanyjukat mentek meglátogatni, mivel a kereszteléshez is kapcsolódik ez az időszak. A vízzel való locsolkodás korábban kiment a divatból, amelyet részben azzal indokolt, hogy nincsenek már zárt közösségek, valamint azzal, hogy az emberek úgy gondolták, nem illő már vízzel locsolni. Azonban úgy tűnik, ismét divatba jöhet ez a hagyomány – jegyezte meg a néprajzkutató.

Népviseletbe öltözött fiúk locsolnak meg egy lányt húsvéthétfőn az erdélyi Csíkmindszenten
(MTI Fotó: Veres Nándor)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!