A világ legnagyobb, állatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik fel Kínában

A világ legnagyobb, haszon- és háziállatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik Kínában. A 200 millió jüanba (9,1 milliárd forintba) kerülő létesítményben klónlaboratórium és génbank is lesz – közölte a Hszinhua kínai hírügynökség a Boyalife kínai cég internetes oldalán kedden megjelent közleményre hivatkozva. Az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben épülő gyár jövőre kutyákat, versenylovakat és szarvasmarhákat klónoz. A cél, hogy százezer klónmarhát “állítsanak elő”. Hszü Hsziao-csun, a Boyalife vezetője szerint a termelést egymillióra kell majd növelni, a kínai tenyésztők ugyanis jelenleg nehezen szolgálják ki a piaci igényeket.

klonozas

dollyDolly, a világ első klónozott emlőse. 1996. júniusában született Edinburghben. A híres birka 2003-ban pusztult el, halála után Edinburghben kiállították.

A klóngyár építésében a Boyalife mellett a Sooam Biotech dél-koreai vállalkozás is érdekelt. Alapítóját, Hvang Vu Szukot tíz éve emberi embriók klónozásával vádolták, ráadásul kiderült, hogy kutatásai során csalt és etikailag megkérdőjelezhetően járt el. A közösségi oldalakon sokan fejezték ki aggodalmukat és nemtetszésüket a klóngyár miatt, többeket a klónozott hús piacra kerülése aggaszt. A kutyák klónozásának tervét is bírálják, a tervek szerint ugyanis a négylábúakból egyrészt háziállatok, másrészt rendőrségi munkatársak válnának. A bírálók szerint Kínában már most is túl sok olyan kutyát ölnek meg, amelyekről senki sem gondoskodott. A gyár ráadásul annak a tiencsini vegyi üzemnek a közelében lesz, amely augusztusban felrobbant, 165 ember életét kioltva.

tiencsinTűz a tiencsini robbanások után

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!