A világ legmodernebb utasszállító repülőgépe érkezett Budapestre

Budapestre érkezett a Lufthansa színeiben a világ legmodernebb szélestörzsű utasszállító repülőgépe, az Airbus A350-es. Ezzel ünnepelte a Lufthansa magyarországi üzemének 50. évfordulóját. A repülőgép Münchenből érkezett.

Forrás: Budapest Airport

Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője köszöntőjében felidézte, hogy 1967-ben indították el az első járatot Budapestre egy Boeing 727-essel, az első évben 9 ezer utasuk volt. Most évente 1,6 milliós az utasforgalmuk, ezzel a legnagyobb hagyományos légitársasággá váltak Budapesten.

Kam Jandu, a Budapest Airport járatfejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy Németország rendkívül fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak, ezért a légi kapcsolatok kiemelkedő fontossággal bírnak. Hozzátette: köszönhetően a Lufthansa járatfejlesztéseinek is, idén 13 milliós utasforgalomra számítanak a repülőtéren, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi.

MTI fotó: Kovács Tamás

Az Airbus A350-ese a világ legmodernebb hosszú távú utakat teljesíteni képes repülőgépe, amely elődjéhez, az A330-ashoz képest 20 százalékkal gazdaságosabban üzemeltethető, ugyanennyivel kevesebb károsanyagot bocsát ki és 50 százalékkal halkabb. A gépet jelentős részben karbonszálas kompozit anyagból készítették, és teljesen új fejlesztésű hajtóműveket kapott a Rolls Royce-tól.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!