A napkereszt (Szvasztika), mint szimbólum

A szvasztika (卍 és 卐) egy egyenlő szárú kereszt, amelynek a szárai derékszögben megtörtek. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven. Legtöbbször úgy helyezték el, hogy a vonalak vízszintesen és függőlegesen legyenek, bár néha 45 fokkal elforgatva is használják; a hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé. Politikai és antiszemita töltését a 20. század elején kapta. Egy bizonyos Lanz von Liebenfels Ostara nevű újságjában tűnt fel, Hitler ebből kölcsönözte, s a jól ismert, sarkára állított formájában ő tette meg a német nemzetiszocializmus jelképévé.

Dalai Láma

A napkereszt (szvasztika) is egy ősrégi, minden kultúrában megtalálható szimbólum. Sokféleképp értelmezik, mert valóban “mindent” jelent. Számít a forgásiránya is, mert az egyik a teremtés egyék felét jelenti (a szellem anyaggá sűrűsödése, ez a felkelő nap útja, s értelemszerűen a termékenység, a bőség jele is), a másik irány az anyag szellemmé szublimálása, vagyis a “fekete nap”, az éjszaka minősége. Egyik sem jobb a másiknál, hisz egymás tükörképei is.

szvasztika

A felső képen láthatjuk a tengely körül a forgást,…s ha gyorsan forog a keresztünk, akkor csak egy kört látunk. A 4 szár jelképezi a 4 őselemet, s a középpont az ötödik elem, ami az egészet működteti.

Lord Ganesha
Lord Ganesha

A buddhisták nem véletlenül használják sokszor együtt az ellentétes forgásirányú szvasztikákat, mert ez jelenti azt az egyensúlyt, amire törekednünk kell. Nevük is van a két keresztre, az egyik az ura manji, a másik az omote manji. Az egyik az intuíciót, a másik a logikát, az erőt jelenti. Hasonlatos ez az agyműködésünkhöz is, ahogy a két agyféltekénknek szinkronban kell működniük.

Szvasztika

Shorinji Kempo szvasztika
Shorinji Kempo szvasztika


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!