3 drága műemlék a nagyvilágból

Sok gyűjtő álmodozik arról, hogy olyan művészeti alkotásokkal legyen tele az otthona, mint egy Munkácsy festmény, egy Picasso mű vagy épp egy óriási ókori görög szobor. A Financer.com segítéségével összeválogattunk néhány olyan monumentális műemléket a nagyvilágból, amelyeket, ha megvásárolni nem is tudunk, de meglátogatni, hogy megcsodáljuk már annál inkább.

Stonehenge – Anglia

A tudósokat és archeológusokat is gondolkodásba ejtő óriási kőtömeg az internetes képeken igen aprónak tűnik, holott az egyesével 25 tonnát nyomó, 33 méteres átmérőjű körben lévő 2,1 méter széles és 4,1 méter magas kőoszlopok látványa még a legszkeptikusabb embereket is magával ragadja.

Érdemes már hónapokkal az utazás előtt időpontot foglalni, hogy a nyitvatartási órák után egy kis csoportos látogatásban legyen részünk. Így elkerülhető a tömeg, amit az internetes képeken igen ritkán látni, pedig a valóságban mindig vannak ott bámészkodók, hiszen senki nem akar kihagyni egy ilyen fantasztikus lehetőséget, ha már a közelben jár.

Chichén Itzá – Mexikó

Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget északi részén található Chichén Itzá maja-tolték romváros 500 körül épült, mely a 10. században a maja-tolték főváros lett. A város a két nép kultúrájának találkozása, hiszen egyaránt találhatóak utalások a Kukulkán-imádat (tollas kígyóisten), harci szokások és emberáldozati rítusok tekintetében a város szinte minden részén. A világörökség részeként említett várost senkinek sem szabad kihagynia, ha épp Mexikóban jár.

Nemcsak az ősi kultúra és szokások vonzzák be a turistákat ide, hanem az az érdekes, megdöbbentő és elgondolkodtató tény, hogy ezt mind emberek építették, akik kihaltak – vagy a spanyolok által bevitt civilizációs betegségek, a saját belső viszályaik, vagy épp a környezetük teljes kimerítése miatt – ezen még ma is vitatkoznak a tudósok.

A hajnali vagy az esti órákban már kevesebb a bámészkodó, így ha el szeretnénk kerülni a tömeget, érdemes lehet olyan napszakokat választani, amikor már a legtöbb turista úton van a következő célállomás felé.

Petra – Jordánia

Petra romvárosa Jordániában, Köves-Arábiában, az Akabai-öböl és a Holt-tenger között fekszik, olyan 190 km-re délre Ammán városától. A Dzsebel el-Hubsza homokkő sziklákból álló gyűrűt a Mózes völgye és egy kis patak szeli át. Az i.e. 3 és 5. században fontos kereskedelmi csomópont volt, így Petra a nabateusok fővárosa volt a 4. század körül, melyet a 7. századra viszont igen nagy elnéptelenedés jellemzett, mely hatására már csak egyes beduin pásztorok tudtak a létezéséről. Később, az 1800-as években újra felfedezték, így 1985 óta Petra a világörökség részévé vált.

Petra tartalmaz hatalmas sírtemplomokat, sziklába vájt lakóházakat, oszlopos szabadtéri szentélyeket, áldozati helyeket és persze a Fáraó kincstára sem hiányzik. Ez a monstrum a mostani technológiai innovációk nélkül készült, mely egyaránt magában foglalja a nabateus, görög és római stílusjegyeket is.

Mivel Petrában hihetetlen meleg van, emiatt inkább az őszi-téli időszakban érdemes meglátogatni, s ahhoz, hogy ne kelljen megharcolni a legjobb helyekért a többi turistával, érdemes már jóval a reggel 8 órai nyitás előtt megérkezni a helyszínre.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!